2018. október 9., kedd

Megkóstoltuk: Simply V vegán, gluténmentes zöldfűszeres sajtkrém/vajkrém


A Simply V növényi sajtkrémet/fűszeres szendvicskrémet a bécsi Sopping City SÜD-ben található Interspar üzltetben láttam meg egy hosszú vásárlós nap után, igazán sok dolgot nem is vettünk végül, csak nézelődtünk, viszont nem akartam olyasmi nélkül távozni amit megmutathatok Nektek itt a blogon, szóval bogarásztam, hogy valami érdekeset zsákmányolhassak.


A hétköznapokban többnyire nem eszek efféle dolgokat, amiket sokszor bemutatok itt, azt hiszem említettem már korábban is, hogy az esetek túlnyomó nagytöbbségében nem veszek előre elkészített dolgokat, készételeket, rengeteget főzök és eszek nyersen, szóval  ezen a vonalon haladva próbaképp tesztelésre nem sajnálok annyira egy-egy drágább terméket, de az meg is marad az "egy-egy" szintjén.

Itt is ez a helyzet, ugyanis a kis dobozka kb. maximum két étkezésnyi krémet tartalmaz ha meg tudjuk állni hogy ne együk meg egyszerre (ami igencsak nehéz dolog, mert meglehetősen finom), viszont körülbelül 1000 Ft-nak megfelelő eurót sajnálnék huzamosabb ideig kiadni olyasvalamire, ami mellé még kenyérféle is illik meg zöldségek (azaz sajnálok 1500 forintot egy sima sajtkrémes/vajkrémes kenyérre pár zöldséggel, na).

Utólag sajnálom, hogy nem készítettem méretarány-összehasonlító fotót, mint a dr Oetkert növényi tejfölnél, jobban érződne, mire gondolok.


Szóval ha az árától eltekintünk, egy igen kellemes kis krémet kapunk, azért írtam a "sajtkrémes/fűszervajas" így per jellel, mert nehéz eldönteni, mihez is hasonlít jobban. Még ezer éve, vegetáriánusként vettem néhány alkalommal olyan zöldfűszeres vajkrémet, amihez hasonlít az íze ennek a terméknek, viszont a textúrája kissé más, inkább mint valami sajtkrém, bár azok meg többnyire hígabbak, mint a Simply V krémje.

Az íze brutálisan jó, ezért is vagyok elszontyolodva az árát tekintve, olyasvalami, amit szívesen ennék akár a hét minden napján a reggelim részeként, de érthető okok miatt nem fogom beiktatni a dolgot.

Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki szereti (szerette?) a hagyományos zöldfűszeres vajkrémeket, sajtkrémeket, és nem sajnál mélyen a pénztárcába nyúlni érte.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése