2017. december 15., péntek

Megkóstoltuk: Veganz sajt (Vegane Genießerscheiben Mild)


A Veganz márka most legfőképpen az édességekről híres itt Magyarországon, hiszen hirtelen felbukkantak az Interspar polcain, ám Ausztriában számos hűtőpultos termék is kapható, például felvágottak, sajtok, egytálételek és hasonlók.

Nem vegán: Schaebens Thalasso Maske mit algen (Plankton, Perlen)

A vegánbjuti csoportban merült fel a kérdés, hogy vajon vegán-e a Schaebens-féle algás Thalasso Maske arcmaszk, ugyanis bár a vegán felirat rajta van, viszont az is, hogy gyöngy(kivonatot) tartalmaz.

A gyöngy korántsem vegán, hiszen létrejötte egyfajta védekezés:

"Bizonyos puhatestűek köpenyének nyálkahártyája meszes anyagot választ ki, hogy betokozza a héjába bejutott parazitákat és szervetlen törmelékeket. Igazgyöngyöt termelnek bizonyos tengeri csigafajok is, de a legtöbbet tengeri kagylókból nyerték és nyerik ki." - írja a Wikipédia.

2017. december 12., kedd

Megkóstoltuk: Oskri vegán, gluténmentes fehérjeszelet/protein bar

Ezidáig mindössze egy fehérjeszelet-márkától kóstoltunk (nemsokára olvasható az is itt a blogon), így nem igazán volt összehasonlítási alapom, annyit hallottam, hogy elég nehéz finomat találni, sokan panaszkodtak, hogy nem sikerül jó ízűt kifogni, viszont mivel én nemigen fogyasztok ilyesmit, nem különösebben érdekelt a kérdés.

2017. december 6., szerda

Megkóstoltuk: Ceres Glutafree Gluténmentes többmagvas toast szeletek


Nagyon ritkán vásárolok gluténmentes kenyeret, mert vagy drága vagy nem finom (vagy a kettő egyszerre), de a hazautazásunk idejére szerettem volna valami szendvicsszerűt készíteni a vonatútra. Leértékelve vettem meg a soproni Spar üzletben ezt az előrecsomagolt gluténmentes szeletelt kenyérkét, nem vártam sokat, de meglepően pozitív lett a végeredmény.

2017. november 29., szerda

Vegándoboz vélemény | 2017 november



Ebben a videóban megmutatom, miket rejtett az első Vegandoboz csomagocska, illetve megosztom veletek, hogy mit gondolok a termékekről és úgy általában az egészről. A holmikról készült közelebbi fotókat, részletesebb leírásokat a későbbiekben itt a blogon találjátok majd.

 VeganNotesz Youtube | Vegán kajavideók | Megkóstoltuk: vegán & gluténmentes

2017. október 28., szombat

Esztétikus, egészséges és energikus | Slow Foodiez vegetáriánus étterem, Budapest


Ez volt az idei első pesti vegán élményem, alighogy megérkeztünk a szállásunkra, kezemben a telefonnal, rajta a jó kis vegán/vegán-barát lelőhelyeket tartalmazó térképpel a Slow Foodiez felé vettem az irányt.

Egy kisebb mellékutcában találtam rá, belépve egy modern, de nem rideg, letisztult, otthonos és derűs helyen találtam magam. A hely két szintes, alul talán azoknak lehet érdemesebb maradniuk, akik csak gyorsan bekapnának valamit, viszont fent az emeleten lehetőség adódik kényelmesebben leülni és beszélgetni, még kanapét is találtunk. Időnként előadásokat, összejöveteleket is tartanak itt. Kis csoporttal, nagyobb családdal is érdemes lehet benézni, előtte asztalt foglalni.

2017. október 26., csütörtök

2017. október 23., hétfő

Vegan & cruelty-free Glamour haul 2017


Életem első Glamour eseményén leginkább cruelty-free smink-, és kozmetikai termékeket, illetve vegán snackeket vásároltunk a Müller, DM, Rossmann üzletekben. Meglepően sok dolgot találtunk, évről-évre csak növekszik a kínálat, aminek nagyon örülünk. A vége felé láthattok pár ruhadarabot is, de nagyrészt a felsoroltaké a hangsúly.

2017. október 12., csütörtök

Teletál gm vegán rendelés - Csicseriborsó cukkinivel, kukoricával

Nem tudom, észrevettétek-e, de az utóbbi időben jóval kevesebb a nátrium-glutamátos étel a vegán/vegetáriánus sorban a Teletálnál, mint eddig, és én ennek roppantmód örülök, ugyanis sajnos nekem igen erős migrént okoz.

Ezen fellelkesülve rendeltem pár adagot, szóval a közeljövőben - ha nem is rendszeresen -, de azért várható majd néhány ilyen Teletál-bejegyzés.

2017. szeptember 24., vasárnap

Megérkeztek az Instersparba a Veganz termékek!


Csodálatos hírről szeretnék nektek beszámolni, bizonyára már sokan találkoztatok vele, megérkezett a külföldön már jól ismert Veganz márka a hazai Interspar üzletekbe is. Korábban már ugyan drogériákban kapható volt némely termékük (Müller, Dm), viszont most egy teljes pulttal jelent meg a szupermarket polcain.

2017. szeptember 23., szombat

Megkóstoltuk: Hadarik Rita gluténmentes vegán instant zabkásák


Mióta gluténmentesen étkezek, egyáltalán nem ettem semmiféle zabkészítményt, pedig azelőtt a zab volt az univerzális kedvencem: készülhet belőle édes vagy sós, kása vagy kréker, sőt, még akár zöldségpogácsa is hamburgerbe, semleges íze és számos pozitív tulajdonsága, magas fehérje-, rost-, folsav, vas, magnéziumtartalma, "rossz koleszterin" szint csökkentő hatása miatt jó barátunk lehet.

Bár a zab alapvetően nem tartalmaz glutént, sajnos feldolgozás során szinte biztos, hogy szennyeződik vele, ezért akinek tiltólistás a glutén, érdemes kifejezetten gluténmentes jelzéssel ellátott zabot vásárolni.

Ez a Hadarik Rita-féle instant zabkása is ilyen, csupa olyan összetevőt tartalmaz, ami megfelel a növényi alapú és gluténmentes étkezés követelményeinek, sőt, még szóját sem tartalmaz. Nyersen (áztatva) és melegen is fogyasztható, előbbi esetben egy éjszakán át érdemes pihentetni, utóbbi esetben pedig forró vízzel önthető fel.

2017. augusztus 12., szombat

2017. augusztus 11., péntek

Megkóstoltuk: Alpro vegán szója margarin


Alapvetően azt gondolná az ember, hogy a sima margarinban biztosan nincsen semmi állati eredetű anyag, mindössze valamiféle növényi olaj, hiszen pont ettől margarin a margarin, ám ez sajnos korántsem így van, az utóbbi időben egyre több állati származékot tartalmazó (laktóz, vajzsír, zsír) margarin került a polcokra.

2017. július 23., vasárnap

Vegán és vegán-barát éttermek, cukrászdák, kávézók - Magyarország


Összegyűjtöttem Magyarország vegán, és vegán-barát helyeit, jelöltem is őket az alábbi térképen.
Természetesen biztos, hogy ennél sokkal több étkezde létezik, előzetes kutatás után ennyit találtam, folyamatosan bővítem majd, illetve ha ti ismertek valamit, ami még nincs a térképen, osszátok meg velünk! :)

Külön választottam a cukrászdákat, az éttermeket és a vegán opcióval rendelkező, nem vegán helyeket, ezekre külön szűrni a térkép bal felső sarkán található kis fehér ikonnal tudtok.

 Színek és ikonok:
- Lila: cukrászda (fagyi ikon), kávézó (csésze ikon)
- Zöld: vegán étterem, fast food, stb.
- Barna: nem vegán hely, de van vegán opció, előfordulhat, hogy nincs az étlapon, külön kell kérni, de megoldható - étterem (evőeszköz ikon), cukrászda (fagyi ikon), kávézó (csésze ikon)
- Narancs: bioboltok (bevásárlókosár ikon) -- gyűjtés alatt!
- Kék: szállások csupa növényi alapú étel opcióval -- gyűjtés alatt!


2017. július 16., vasárnap

Vegán és gluténmentes gofri recept


Véletlenül sikerült összehozni ezt a jó kis gofrit, és meglepően klassz lett, pedig alapvetően császármorzsát szoktam készíteni az ehhez használt tésztaalapból. Vásároltam pár napja egy leértékelt gofri-szilikonformát, és ki szerettem volna próbálni, gondoltam hátha működik ugyanazzal a recepttel.

2017. július 14., péntek

Teletál gm vegán rendelés - Mogyorós barna rizs zöldségekkel, pácolt füstölt tofuval

 
Ehhez hasonlót én is szoktam készíteni, kíváncsi voltam, vajon mennyiben fog különbözni attól, ahogy én csinálom.

Teletál vegán gm rendelés - Aszalt sárgabarackos vajbab fahéjas mandulával, kölessel


Nem is igazán tudtam, mit várjak, hiszen még nem ettem ezelőtt ilyesmit, az ízvilágot sem tudtam megsaccolni - a köles lehet sós is, édes is, és mazsolás/aszalt gyümölcsös ételben is lehet más a domináns íz, mint az édes, ezért nagyon kíváncsi voltam, ugyanis el nem tudtam képzelni, mit művel a vajbab ezekkel az összetevőkkel. Meglepetés volt mindenképpen, mert nem néztem meg, milyen lesz pontosan (a Teletálnál láthatunk fotót is, mielőtt rendelünk, ami tök jó), aztán kiderült, hogy a vajbab az az, amit mifelénk sárgababnak neveznek. 

2017. július 6., csütörtök

Teletál vegán rendelés - Kukoricás zöldségragu snidlinges lencsekrokettel


Életem első saját növényi alapú étel-rendelését a Teletálnál tettem meg, vegán Facebookos csoportokban már hetek óta nagyon pörgött a téma, és meglepő módon Sopronban is szállítanak ki, ahogy országszerte szinte mindenütt, ezért én is nagyon kíváncsian vártam, hogy elérkezzen az idő az első kiszállításra.

2017. június 14., szerda

Gluténmentes vegán édességeket kóstoltunk - csalódás :(

https://www.youtube.com/watch?v=X9mo2xsNnic

A párommal megkóstoltunk pár csokit és egy pudingot - és valahogy sikerült az első közös kóstolós videóban a legrosszabbakat kifogni :( Ne lombozzon le senkit, vannak tényleg finomak, de megesik, hogy beleszalad az ember egy-egy ilyenbe is... na meg ízlések és pofonok :)

A Veganz és Alpro édességeket kattintva eléritek, amelyek még szóba kerültek.

A videó 15:00 -ig tart, utána a szokásos "így készült" következik.

2017. június 6., kedd

Megkóstoltuk: Alpro Creamy Caramel - vegán karamella


Ausztriában találtam egy DM drogériában ezt a karamellás dolgot - egy korábbi videómban láthattátok is -, nem igazán tudtam, miféle csemegét rejthet, a karamellával való utolsó találkozásom nagyon-nagyon-nagyon régen történt, még tej/vajkaramella formájában, talán még az általános iskolában.

Mivel Magyarországon még nem láttam ilyet korábban, kíváncsiságból a kosaramban landolt.

2017. április 30., vasárnap

Nyersvegán gluténmentes süti Sopronban | Levendula Kézműves Fagylaltozó


Nem egyszerű fagylalthoz vagy süteményhez jutnia annak, aki tej-, tojás, és egyéb állati eredetű összetevőktől mentes étkezést, és/vagy vegán életmódot folytat, akinek pedig a glutén is problémát okoz, az maximum a boltok speciális igényű embereket célzó polcain, vagy otthon talál valamiféle megoldást.

Éppen emiatt szinte nem is hittem a szememnek, amikor nyers vegán, gluténmentes süteményekről szóló hírre bukkantam Facebookon, ráadásul itt, Sopronban.

A Levendula Kézműves Fagylaltozó most áprilisban nyitott (újra), nagyon kíváncsi voltam, vajon mivel tudnak előhozakodni, efféle dologgal a városban még nem találkoztam, mindenképp első kézből szerettem volna kipróbálni - kóstolni :) - és látni, hogy hogyan sikerül megoldani egy ilyen körülményes dolgot.

2017. március 30., csütörtök

2017. február 25., szombat

Vlog: Kóstoljunk növényi tejeket!

https://www.youtube.com/watch?v=r1p4pKcpWqw&list=PLHEvW3SgEr1cjaVFd6ovbqZd4Q4pqBNsW&index=1&t=14s

Új sorozatot indítottam 'Kóstoljunk növényi tejeket!' címmel, amelyben különböző gluténentes növényi italokat fogok megmutatni nektek :) Ha van kedvetek, iratkozzatok fel, Facebookon rendszeresen közzéteszem majd az új részeket.

2017. január 20., péntek

Megkóstoltuk: Alpro kókuszjoghurt


Hála az égnek a joghurtokkal nagyobb szerencséje van az Alpronak, mint a pudingokkal, bár a legtöbb helyen közel 1800 ft/ kilós árat itt is irreálisnak találom. A trükk, hogy érdemesebb lejárat előtt megvenni, sok bolt ilyenkor fél-, harmadáron igyekszik megszabadulni sokszor nagy mennyiségektől. (Erre a Tescot ajánlom és a Spárt, utóbbiba gyakorlatilag csak ezért járunk.) Alapvetően itt is igaz, hogy a nagyobb kiszerelés jobban megéri, mint a kisebb, ha a darabosról van szó (a négy darab egybecsomagolt nagyjából hasonlóra jön ki).

2017. január 19., csütörtök

Kühne krémes vegán gluténmentes salátaöntet / Salatcreme

 

Még a Tescoban láttam, eredetileg 700 forint körül vesztegették a negyed kiló salátaöntetet tartalmazó üvegcsét, számomra kívülről meglehetősen majonézes hatást keltett, így nem igazán törődtem vele aztán, ugyanis van már nekem kedvenc majonézem.

2017. január 14., szombat

Megkóstoltuk: Alpro csokoládés gluténmentes szójapuding




Olyan  régóta nézegettem őket, hogy most már muszáj volt kipróbálni, egy darab kis pohárnyiért (125 gr) 235 forintot fizettem  (1880 ft/ kg). Ami elsőre fura volt, hogy nem hűtőből árusították, ahogy rá is van írva a csomagolására, hogy hűtés nélkül eláll, mondjuk az összetevőiből adódóan korrekt, nyilván kevésbé körülményesen kezelendő, mint mondjuk amiben tehéntej van.

Gluténmentes, ami jó pont.

2017. január 12., csütörtök

Megkóstoltuk: Vegán FlapJack Kókuszos-Cseresznyés Zabszelet


A FlapJack zabszeleteket mindig egyfajta szkeptikussággal nézegettem - mi kerül egy sima gabonapehelyrúdon több, mint 300 forintba? Értem én, hogy a szokásos 25-50-75 gr-os kiszerelésekhez képest ez 125 gr, viszont még mindig 200 forint fél kiló zabpehely a Lidlben, és... hát aztán egyszer rászántam magam és vásároltam egy mogyorósat. Arról nem készült kép, viszont most - szintén az öcsém meglepetése részeként - kaptam két kókuszos-cseresznyés ízesítésű szeletet.

2017. január 11., szerda

Megkóstoltuk: Vegán, gluténmentes étcsokoládés szójadrazsé (Patria)


Ezt a csomag étcsokoládés pirított szójadrazsét az öcsémtől kaptam a karácsonyi csomagocskám részeként, gyorsan fel is bontatta velem, azzal az indokkal, hogy ő nem tudja elképzelni erről, hogy finom lehet :D (Ezért is a fotó a már megkezdett zacsiról)

Gluténmentes és vegán csoki, tészta Ausztriából | vlog


A vegán és gluténmentes dolgokról, amiket Ausztriában vettem,
19:11
és 23:10 között beszélek :)