Korábban írtam már az Aldiban kapható gluténmentes vegán almás pitéről és káposztás kockáról (előbbi időszakosan kapható csak, míg utóbbit nagy bánatomra már kivonták). Most Gábor erre az új, szintén gluténmentes vegán áfonyás párnára. Nagyon kíváncsi voltam, vajon lesz-e olyan finom ez is, mint a másik két korábbi péktermék.
Az előzőekhez hasonlóan ez is külön zacskóban kerül kisütésre és árusításra a keresztszennyeződés elkerülése végett, 399 Ft egy 80 gr-os darab.
Sajnos igazán frissen egyszer sem sikerült még hozzájutnom, összesen 4 alkalommal vettem, ebből kétszer másnap, a hűtőből újramikrózva ettem, kétszer pedig nap végén vásároltuk, így jelen értékelés ezek alapján került megírásra - bízok benne, hogy idővel sikerül majd frissen, akár melegen elcsípnem.
Tetszik, hogy nem a szokásos erdei gyümölcs / eper / barack vonalon belül maradtak, ahogy az Auchanos narancsos croissant esetén is, hogy viszonylag ritkábban használt ízekhez mérték nyúlni.
Az illata intenzív, édes áfonyás.
Sajnos mivel nem sikerült frissen elcsípni, így valamivel szomorkásabb látvány volt kibontva mint amilyen valószínűleg kellene hogy legyen, porcukorral meghintve viszont kifejezetten tetszetősnek találtam.
A tésztájával voltam gondban leginkább, mindegyik alkalommal nehezen harapható, keményebb, tömött tésztát tapasztaltam - ami azért volt csalódás, mert eddig egyik gluténmentes péktermékkel sem jártam így, még azzal sem, ami többet várt a hűtőben. Azok is, amiket a kisütés napján vettem, kemények és nehezen vághatóak, haraphatóak voltak. Ez csalódás volt mindenképpen, mert kifejezetten nehéz volt így elfogyasztani őket. Nem tudom, mi történhetett velük, tervezem még 1-2 alkalommal újravásárolni, majd leírom ide a további tapasztalataimat.
Szeretném szeretni, mert amúgy ezt leszámítva kellemes lenne, finom benne a lekvár, jó illata van, tetszik a koncepció, viszont ez nem kis hátrány, elveszi tőle a kedvem. Bízok benne hogy csak rossz példányokat fogtam ki, bár gyanús, mert hasonló péktermékkel még nem jártam így ezelőtt - mindenesetre adok még neki esélyt.
Ha sikerülne jó állagú tésztájú darabokat kifognom, akkor abszolút ajánlanám, viszont mivel még nem sikerült, ezért egyelőre bizonytalan vagyok az ajánlásában (de nem vetem el).
Ti kóstoltátok? A nap melyik szakában vettétek? Milyennek találtátok a tésztáját?
Katalóguskép
forrás az Aldi terméklapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése