2016. november 10., csütörtök

Termékteszt: Alterra Naturkosmetik Levendula szappan

Ezt a szappant még hónapokkal ezelőtt vásároltam, az egyik helyi Rosmannban "dobálták" a pénztárnál az érdeklődő vásárló után 100 forintos áron, ami manapság egy szappanért nem egy rossz pénz, főleg hogy a legnévtelenebb aljabüdzsés is lekörözi lassan. Mind a négy elérhető fajtából vásároltam (gyömbéres, levendulás, olívás és rózsás), ám fényképek híján egyelőre csak ezt mutatom most meg nektek - mivel elég szépen szerepeltek, idővel majd újravásárolom őket :)


Nem a levendulás lett a kedvencem a termékcsaládból, ám ennek személyes oka van leginkább (sokat foglalkoztam levendulával és a tömény illata jó hosszú időre eltelített, nem is próbálkoztam ilyen illatú dolgokkal - na jó, nyáron vásároltunk egy levendulás rózsaszörpöt, azért az kellemes volt :) ). Szóval a lényeg, hogy az illata még úgy is kellemes, hogy nekem egyelőre nem tartozik a kedvenceim közé, megfelelően habzik, tisztít, tehát minden rendben van vele. Szívem szerint nem adnék rá 5 pontot, mert hiába  nem találok benne semmi kivetnivalót, nem volt kiemelkedő, a társai között volt jobban eltalált is, nem éreztem a használata alatt/után azt az "igen, ezt mindenképp újra fogom venni" érzést, pedig az ötös értékeléses cuccok közé általában azok kerülnek be, ezért kapott 4 pontot - mert van nála jobb is.

Ami még eszembe jutott, hogy tipikusan az a fajta, amit némely nagymamák a frissen mosott ruhák közé tesznek, hogy átvegye az illatukat :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése