2017. január 19., csütörtök

Kühne krémes vegán gluténmentes salátaöntet / Salatcreme

 

Még a Tescoban láttam, eredetileg 700 forint körül vesztegették a negyed kiló salátaöntetet tartalmazó üvegcsét, számomra kívülről meglehetősen majonézes hatást keltett, így nem igazán törődtem vele aztán, ugyanis van már nekem kedvenc majonézem.
Aztán egyszercsak találtam pár 300 forintra leértékelt darabot, na gondoltam akkor próbáljuk ki. Vegán facebookos csoportokban nagyon megosztó véleménnyel voltak róla: az egyik csapat imádta, a másik nagyon nem, reménykedtem, hogy az előbbiekhez kerülök, ha már megvettem.

Vegán logós, jóval rövidebb összetevőlistával, mint a kedvencem, a - nyilvánvaló - víz mellett a repceolaj és az ecet dominál.

Ebből kifolyólag van neki egy elég sajátos íze, ugyanis már felbontás után érezni, hogy ez bizony nem a megszokott majonézes dolog (hiszen nem is majonéz), hanem valami savanyú, már-már szúrós. Nem tudtam, ennek ilyennek kell-e lennie, viszont a szavidő lejártáig még azért volt vissza, felbontottam egy másikat a biztonság kedvéért, ugyanilyen volt. Hát mondom rendben akkor.

Csak úgy magában számomra ehetetlenül savanyú volt, de sajnáltam volna kidobni, ha már egyszer megvettem (elajándékozni nemigen tudtam kinek, egyszer feltettem egy lokáis vegán csoportba 3 csomag gluténtartalmú szójaszószos tofut, mire kínkeservesen jelentkezett valaki... pedig ingyen volt), gondoltam akkor lássuk, mit lehet kihozni belőle.

És milyen jól tettem, hogy nem adtam fel, kiderült, hogy főtt kukoricával, kukoricasalátaként egészen kellemes, a végén beleszórtam minden jót: lilahagymát, kaliforniai paprikát, tofut, főtt kukoricát, nos így már egészen kellemes volt. Viszont higítani nemigen lehet, mert szétesik, ahhoz képest meg nem egy nagy üvegnyi ez, és annyira nem finom, mint Lomée, úgyhogy egy tapasztalatnak jó volt, de aligha fogom újravásárolni.

Ajánlani különösebben nem ajánlom, mert sajátos íze miatt biztos vagyok benne, hogy sokan csalódni fognak, ráadásul drága ez ahhoz, hogy csalódjon az ember, viszont érdemes lehet azért egyszer kipróbálni, mert akinek mégis bejön, annak egyből a kedvencévé válik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése