2021. június 28., hétfő

Megkóstoltuk: Fino Vegajó MozzaMio, Trappi, Vegaföl (vegán, gluténmentes)

Hatalmas lelkesedéssel vártam, hogy beszerezhessem a Fino új vegán, Vegajó vonalának három új termékét, a sajt helyettesítő Trappit és Mozzamio-t, illetve a tejföllel azonos módon használható Vegafölt.

Nagyon becsülendőnek találom, hogy a Lidl-ben kezdték el értékesíteni, mert ez azt jelenti, hogy széles körben hozzáférhető sokak számára, ráadásul ár tekintetében kedvezőbb, mint a hasonló típusú dr Oetker Creme vegája, illetve a Violife original növényi alapú sajtja. (Árakat tekintve jelenleg nem akciósan a Fino sajthelyettesítők 699 Ft /200 gr, míg a Violife 899 Ft / 200 gr, a Vegaföl 299 Ft / 150 gr, míg a dr Oetker Creme vega 449 Ft /150 gr.) A májusi bevásárlós videóban beszélek arról, hogy elég nehézkesen sikerült hozzájutni, ugyanis a Vegafölt itt Sopronban szinte egyből megtaláltuk, a másik két termék váratott magára még egy ideig. Végül Győrben találtunk rá, bár azt a választ kaptuk az eladótól, hogy ideiglenes akciós termékek voltak, mégis ott bújt meg a laktózmentes szekcióban, egy teljesen más márkájú termék dobozában. (Azóta találkoztunk vele Sopronban, szépen a saját dobozában kihelyezve.) 

 

Mindhárom termék csomagolását tekintve a hagyományos társaikra emlékeztet (megszokott tejfölöspohár, piros sajtos nejlon), kívülről vizuálisan nem üt el, aki a megszokott dolgokat találja komfortosnak, azok számára tetszetős lesz. 

Sajnos kóstolás után alábbhagyott a lelkesedésem, valószínűleg az is közrejátszott, hogy jó ideje vártam már, hogy megkóstolhassam, így lehetségesnek tartom, hogy ezért számítottam másra: sajnos egyik termék sem vált igazán a kedvencemmé, valószínűleg újravásárolni sem fogom őket. 

Ennek ellenére nem szeretném, ha bárkit is eltántorítana a véleményem/véleményünk, hiszen egyéni ízlés kérdése, hogy valaki valamit finomnak talál-e vagy sem, és mivel jóval több pozitív véleményt olvastam eddig, mint negatívat, mindenképpen azt javaslom, hogy ha terveztétek, ne az én véleményem miatt ne próbáljátok ki - lehetséges, hogy pont a ti kedvenceitek lesznek, egy esélyt megérdemelnek mindenképpen. 

Vegaföl

 


Ez után a nem túl bizalomgerjesztő felvezetés után biztosan kíváncsiak vagytok, miről is van szó pontosan, kezdjük is a Vegaföllel, ami egy tejföl helyettesítő készítmény, mint írtam, (számomra/vegánok számára) a nosztalgikus klasszikus poharas kiszerelést különös ennyi év után kézbe venni. Kibontva savanykás, tejfölös illatot érzünk, maga a termék egy hófehér színű krém. Az íze szintén tejfölre emlékeztet, ám számomra túlságosan "savas", szinte kefires, de mellette valahogy nem találtam elég zsírosnak (viszont olvastam olyan véleményeket, miszerint túlságosan zsíros, szóval mint írtam, ízlés dolga.) 

 Összehasonlítás a Creme Vegával:

 


 

 

 Trappi, MozzaMio


A Trappi és a MozzaMio is azonos állagú, homogén, könnyen szeletelhető, nem mállik vagy ragad különösebben, az előbbi erős illatú (engem kevésbé emlékeztet trappistára, de kétségkívül sajtos ízű), az utóbbi visszafogottabb, semlegesebb. Fura, de ami először beugrott róla, az a natúr rizskása (ami annyiból nem rossz dolog, hogy azt szeretem), de igazából gondban vagyok vele, mert nem tudom mihez hasonlítani, és mivel soha nem ettem még mozzarellát, így azt sem tudom megmondani, hogy mennyiben tér el. 

Mindenesetre a Trappi sajtosabb, de nekem a MozzaMio némileg szimpibb. Szerettem volna kideríteni, hogy mennyire olvad szépen, de mire odáig jutottam, kb egy hét telt el, sajnos megpenészesedett, ami miatt nagyon szomorú voltam, mert éppen csak annyit ettem belőle, amennyit a videó készítése alatt - szóval ha kibontottátok, ne tartogassátok nagyon sokáig - sajnos nem találtam róla információt, hogy meddig kellene fogyaszthatónak maradnia kibontás után. Kíváncsi vagyok egyébként, hogy vajon melegszendvicsben vagy pizzán, ahol nem magában eszi az ember, hogy szuperált volna, mert a megfelelő párosítással el tudom képzelni, hogy működőképes lehet számomra is. 

 

A termékeken túl... 

 

Gondolkodtam, hogy erről írjak-e, viszont fontosnak találom, hogy teljes képet adjak arról, milyen benyomással volt rám az adott termék, amit véleményezek, és ezúttal több dolog is felkeltette a figyelmem, így végül amellett döntöttem, hogy kifejtem, milyen egyéb gondolatok merültek fel bennem a szokásos dolgokon felül.

Feltűnt, hogy több helyen "fehérjeforrás" jelzővel hirdetik ezeket a termékeket,  közben 100 gr termékre a Vegaföl-ből 1 gr, a MozzaMio-ból és Trappi-ból (azonosak az értékeik)  0.9 gr fehérjét tartalmaznak, 20 gr és 23 gr zsír mellett, szóval valóban van benne fehérje, de nem gondolom kiemelkedőnek - a saját tápérték táblázatuk szerint is a napi ajánlott bevitel 2%-át fedezi csak a fehérjetartalom, míg a zsír 29 % és 33%, ráadásul a telített zsírsavak 91% és 105 %-ban teljesülnek. Így nem igazán értem, miért pont ezt találták jónak kiemelni, ha valaki a fehérjeforrás miatt venné, és ránéz a tápérték adatokra, valószínűleg mégsem ezt választja. Ezzel szemben pl. 50 gr mandula a sajthelyettesítőkhöz hasonlóan 290 kcal, 24.9 gr zsírral (ebből mindössze 1.9 gr telített, 15.8 gr egyszeresen, míg 6.2 gr többszörösen telítetlen), 4.5 gr szénhidrát mellett 10.6 gr fehérjét jelent (forrás).

Plusz  azt vettem észre, hogy bár vannak olyan posztok a Fino Vegajó médiafelületein (Instagram, Facebook), ahol említésre kerül az állathasználat, de többnyire olyan posztokkal találkoztam, ahol egybemosásra kerül a veganizmus a növényi alapú vagy a szimplán egészséges étrenddel, ezt olyan szempontból nem találom előnyösnek, hogy azt a látszatot erősíti, hogy a veganizmus nem egy állatjogi mozgalom, hanem egy szimpla egészséges étrend - nem is említve, hogy az általános növényi alapú étrend sem egyenlő a teljes értékű növényi alapú étrenddel (TÉNÉ). Nem biztos az, hogy aki növényi étrendre vált, egyből - vagy egyáltalán - jobban fogja érezni magát (pl. több energiája lesz vagy tisztább lesz a bőre), a növényi alapú étrendet is lehet "jól" és "rosszul" csinálni, tocsogó olajban sült krumplin, kólán és fánkon-csokoládén is lehet 100%-ban növényi alapon étkezni, az egészséges növényi étrendhez  nem elegendő "csak" elhagyni az állati eredetű származékokat.

Gondolok itt olyan posztokra is, például hogy "A vegánság nem egy nagyon kötött, mértékegységek mentén történő szigorú folyamat, hanem egy színes és új ízvilág, amely egyensúllyal tölti meg a testet, s a lelket." ( forrás) - Csalódást keltő egy nagyobb tömegeket elérő felületen ilyesmibe belefutni, ettől jelentősen csökkent a bizalmam, nem tudom, ez tudatos döntés eredménye volt-e, vagy mi történhetett. Nyilván nem várom el, hogy egy szimpla termék/márka médiafelületei tele legyenek "vegán propagandával", viszont azt nem találom korrektnek, hogy amúgy már korábban globálisan definiált fogalmak kerülnek összemosásra (veganizmus / növényi alapú étrend / teljes értékű növényi alapú étrend mint szinonima), vagy olyan állítások kerülnek általánosításra, amik nem álljak meg a helyüket: "Vegánság = tudatosabban táplálkozás Vegánként nem vásárol és eszik meg az ember félkész, feldolgozott műanyag ételeket, nem visz be üres kalóriát és ha chipset kíván, akkor az esetek többségében még azt is maga készíti el. Mindezzel kézen fogja a természetet és nem növeli a ökológiai lábnyomát." (forrás) Különösen érdekes a "nem eszik a vegán szemét kaját, a chipset is ha teheti, maga készíti el, védi a környezetet" stb. kijelentés úgy, hogy lényegében ezek a termékek sem egészségesek - hiszen több, mint 20%-ban kókuszzsírból állnak, a napi telített zsírsavak mennyiségét már 10 dekánál kimaxolják,, feldolgozottak, elkészíthetőek otthon teljes értékű verzióban (pl. a sajthelyettesítők mandulából, pontosan emiatt emeltem ki az előző bekezdésben a mandulát, mint alapanyagot és fehérjeforrást), a termékek is műanyagban kerülnek csomagolásra - így ha ez igaz lenne, gyakorlatilag a vegánok nem lennének célközönségei a Fino Vegajó termékeknek. Nézzetek be a Spórolós vegán klubba, az Ezt ettem ma VEGÁN csoportba, a Magyarországon kapható vegán termékek csoportba, vagy akárcsak itt a blogon - ha minden vegán egészségesen él, ez a roppant mennyiségű, és egyre csak növekvő termékválaszték, receptek, ételfotók, stb. nem létezhetnének, mert nem lenne rá igény. 

(Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy márpedig a vegánok mind egészségtelenül táplálkoznak, egyáltalán nem gondolom így, ez nem is állja meg a helyét, viszont kifejezetten vegyes, hogy ki mennyire figyel oda az állathasználat elkerülésén kívül, plusz a fent linkelt csoportokban sem kizárólag "egészségtelen" receptek és termékek fordulnak elő természetesen - ha valakit érdekel a Teljes értékű növényi étrend,  a TÉNÉ csoportot javaslom átbogarászásra: receptes / beszélgetős-információs)

Ettől függetlenül őszintén drukkolok a cégnek, ezért is javaslom annak ellenére a termékek kipróbálását, hogy nekünk nem jöttek be, hatalmas dolognak tartom, hogy egy hazai gyártó belevágott ebbe, ráadásul a külföldi vetélytársakhoz képest elérhetőbb áron, sok embernek meg fogja könnyíteni a helyzetét, a további kezdeményezések is szuperek (pl. használt hulladék telefonok összegyűjtése) csak abban bízok, hogy ahogy növekedik ez a termékvonal, a marketing átgondoltabb és következetesebb lesz. A bejegyzés megírásának időpontjakor újabb két termék várakozik "hamarosan kapható" státuszban, a Cottage, illetve a feta jellegű Fehér kocka, tehát úgy tűnik, hogy a pozitív fogadtatás, a kereslet adott, ami szuper dolog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése