2020. december 3., csütörtök

Új vegán virsli a boltok polcain: Lunter Tofu Sausages (gluténmentes)

 

A közelmúltban jelent meg a korábban tofuiról, krémeiről ismert Lunter márka virslije a boltok polcain. Sajnos részletesebb beszámolót nem tervezek róla, mivel Gáborom nem szereti a virsliféléket, és búzatartalma révén a glutén miatt nekem kiesik, viszont mindenképpen szerettem volna hírt adni róla. A fotót a soproni Tescoban készítettem, a bejegyzés megírásának idején 499 Ft-ba kerül a 200 gr-os csomag, kétféle ízben kapható. Az összetevőkért, tápérték táblázatért görgessetek tovább:

Az összetevők között gluténmentes szójaszósz szerepel, amin belül a búza félkövérrel van kiemelve, mint allergén, nehéz megítélnem, hogy vajon gluténmentesített búzáról van-e szó (ami létező dolog), és csak a kifejezetten búzára érzékenyeknek okoz-e gondot, vagy továbbra is a gluténtartalom miatt kiemelt, mindenesetre inkább nem próbálom ki, írtam a gyártónak emailt, amit lentebb olvashattok.

 
Levelezés a gyártóval
 
Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy a használt szójaszósz gluténmentessége a zárójeles részre is kiterjed-e (így lenne logikus, hiszen a gm szójaszósz összetevőiről van szó, és ha már az egyik összetevő gluténtartalmú lenne, akkor az egész szójaszósz nem lenne gluténmentes), így a biztonság kedvéért írtam a gyártónak. Az ügyfélszolgálat igen gyorsan válaszolt, ahogy látjátok, délután írtam, és másnap délelőtt már meg is érkezett a válasz.

Így végül egyértelművé vált, hogy a búza azért lett kiemelve, mivel önmagában is allergént jelent, gluténmentes szójaszószt használnak  fermentált búzával, A szószt külső szervezetnek vizsgálta be, mely az AOECS által jóváhagyásra került (AOECS = Association of European Coeliac Societies, Európai Coeliakiás Egyesületek Szövetség), ami azért így elég megbízhatónak tűnik.
 
 
 

 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése