2020. december 3., csütörtök

Megkóstoltuk: Schlagfix Kaffeweisse kávétejszín (gluténmentes, vegán)

 

Ahogy a vegán mascarpone és a fújós tejszínhab spray esetében is, a Schlagfix volt az első márka, amitől növényi alapú kis kávétejszínnel találkoztam. Míg az első két termék azóta már más márkák kínálatában is elérhető, addig ezutóbbit azóta sem láttam vegán-barát kivitelben.

Mérete és csomagolása abszolút hagyományos, pont olyan, mint amit megszokhattunk, nem igényel hűtést, pont akkora adag, amit kényelmesen magunkkal tudunk vinni bárhová, ahol kényelmetlenséget okozna egy olyan kiszerelésű termék, amiből egy kis löttyintésnyi elhasználása után nem tudjuk hová tenni a maradékot - nálunk jellegzetesen kempingezés, túrázás esetén, amikor napokig nincs lehetőség hűtőt használni.

A soproni EcoFamily (régebben EuroFamily) boltban vásároltam, meglepően olcsón, 200 Ft körül (olyan tekintetben persze nem olcsó, hogy már 300-400 Ft körül lehet kapni növényi tejet literenként, de mint vegán logós és vegán termék, aminek nem igazán van konkurenciája, simán tippeltem volna a dupláját árat tekintve).

Egyszóval ami a pozitívum: könnyen beszerezhető és jó áron kapható, nem hűtendő termék, mérete miatt praktikus.

Ami viszont kifejezetten kelletlenül érintett, hogy a kezdeti örömömet az íze pillanatokat alatt törte le - persze nem számítottam egy az egyben tejszín-szerű változatra, viszont bíztam abban, hogy akármilyen is lesz, ha a kávémba öntöm, a pozitív irányba viszi majd el az összképet.

Ami miatt számomra egyértelmű csalódás volt, hogy az íze nem emlékeztetett semmilyen növényi italra vagy krémre (pedig rengeteg ízben és márkától kóstoltam már az évek folyamán) csak egy fémes, műanyagos, kelletlen olajos dolgot tapasztaltam, ami se magában, se kávéban nem állta meg a helyét.

Az összetevőket tekintve látható, hogy igen előkelő helyen áll a pálmazsír és a víz, amit bár homogénné tesznek az emulgeálószerek, valahogy nem válik kellemesen krémessé, és a kávét sem teszi azzá, csupán furcsán olajos lesz. Hiába tartalmaz dextrózt, ami ugye szőlőcukor, nem igazán édes, lényegében semmilyen jellegzetes íze vagy illata nincs. Viszont egyfajta kellemetlen ízt és vékony réteget hagy az ember szájában az elfogyasztása után. 

Összességében nem érzem úgy, hogy amíg ezt a receptúrát használják, újravenném, hiába lenne tök jó kis termék, mert pont a lényege az, amivel gondom van. 

Ennek ellenére mivel olcsó, ha hasonló helyzetben vagytok, hogy funkciójából és kiszereléséből adódóan igény volna rá, javaslom, hogy hogy próbáljátok ki, mert - mint minden bejegyzésemben, azért itt is sok szerepet játszik a szubjektív ízlés, hogy ki mit szeret, így simán előfordulhat hogy nektek pont ízleni fog, illetve nagy előnye, hogy ha mégsem, mivel darabos kiszerelésű, tovább lehet adni valaki másnak, nem kell egy bontott, nagy dobozos terméket tologatni, muszájból elfogyasztani vagy ki dobni felhasználatlanul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése