Előzőleg, a szakállbalzsamos bejegyzésben írtam róla, hogy a Müller saját márkája, az Aveo viszonylag új felfedezés számomra, most egy újabb termékéről szeretnék nektek beszámolni.
Az Aveo termékek állatkísérlet-mentesek, viszont nem mindegyik vegán, van ami állati eredetű összetevőket is tartalmaz.
Én alapvetően ugyanazt a tusfürdőt használom folyamatosan (DM saját márkás Balea Soft-Creme Dusche), viszont szegény Gábor igencsak megszenvedett a különféle tisztálkodási szerekkel, mind sampon, mind szappan/tusfürdő téren nehéz megfelelőt találnia, mivel érzékenyebb, száraz bőre van, így több márka többféle termékén végigzongoráztunk, keresve "az igazit", úgy néz ki, egyelőre sikerült megtalálni :)
Többféle Aveo szappant is vásároltunk, hogy kideríthessük, hogy vajon valamelyik beválik-e majd (a későbbiekben ezekről is írok majd).
A szokásos elvárásokon kívül (legyen állatkísérlet-mentes és növényi alapú) mellett három szempontnak szerettük volna, hogy megfeleljen: legfontosabb, hogy ne szárítson extrém módon, tisztítson megfelelően, és ne legyen borzasztó illata.
Nem vártunk különösebben sokat, egy ideje már az esélytelenek nyugalmával futunk neki egy-egy újabb terméknek a csalódások után, viszont nagyon pozitív volt a végeredmény, ami egészen hihetetlen volt a több évnyi keresgélés után.
Közepesen habzik, nem ázik szét egyből, nem nyálkásodik, megfelelő tisztító hatása van, használat után nem hagyott extrém száraz érzetet, bőrpirosodást. Bár nem az Aveo Men vonalhoz tartozik, elég határozottan a konvencionálisan férfi illatok közé sorolnám, nem a szokásos "borotvahab-illat", de markáns, nem a szokásos citrusos jellegű sportos.
Furának találom, hogy viszonylag elöl (azaz nem a végén, inkább középtájt) található a "parfüm" az összetevők között, Gábor esetében mégsem irritatív, más márkák akár szenzitív/babáknak szánt vonalával ellentétben. Persze a "parfüm" további magyarázat nélkül sok mindent jelenthet, szóval nehéz megmondani, hogy mi a helyzet pont ennél a terméknél. Szerintem ez eléggé érezhető is, a sors fintora, hogy az illata bár nem kellemetlen, személy szerint túl erősnek, intenzívnek találom, így ha a fő elvárásnak nem felelne meg, valószínűleg nem lenne újravevős.
Összegzésként aki szereti a markánsabb, konvencionálisan férfiasnak tekintett, ám mégsem jellegzetesen borotvahab illatokat, és szeretne egy olcsó, jól funkcionáló szappant, annak jó szívvel ajánlom.
195 Ft / 100 gr, kifejezetten kedvező árú, szelektíven gyűjthető egyszerű papírdobozban kerül csomagolásra.
Összetevők & információk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése