Nem tudom, észrevettétek-e, de az utóbbi időben jóval kevesebb a nátrium-glutamátos étel a vegán/vegetáriánus sorban a Teletálnál, mint eddig, és én ennek roppantmód örülök, ugyanis sajnos nekem igen erős migrént okoz.
Ezen fellelkesülve rendeltem pár adagot, szóval a közeljövőben - ha nem is rendszeresen -, de azért várható majd néhány ilyen Teletál-bejegyzés.
A curry ízesítésű hummusz óta enni akartam valami indiai
jellegűt, ez a csicseriborsós megoldás pedig elég érdekesnek ígérkezett,
semmi olyasmit nem találtam az összetevők között, ami kifogásolható
lett volna számomra, így megrendeltem.
Egy raguszerű egytálételt
kaptam, ízre enyhén édeskés, kellemes, minimális sót elbírt volna, bár
ez egyéni ízlés kérdése. Minden összetevője szépen át volt főve, nem
volt semmi túl kemény, de nem is volt túl szétfőzve, tényleg jól
sikerült.
Amivel egyedül gondom volt, az a mennyiség.
Mivel másik nap, később rendeltem levest is, így biztos vagyok benne, hogy levessel együtt kiadósabb, viszont saját magában egyedül elég kevés volt (huszonéves nő vagyok, többnyire irodai munkát végzek, némi könnyű fizikai tevékenységgel), és így éhes maradtam, biztos vagyok benne, hogy aki nálam nagyobb étkű vagy megterhelőbb munkát végez, az éhes marad majd. Megoldottam aztán, a második adaghoz (mert optimistán kettőt rendeltem, hogy másnapra is jusson) főztem otthon rizst köretnek, na így mindjárt jobb volt a helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése