2020. november 21., szombat

Glória Zselés szaloncukor (Aldi, kimérős) gluténmentes, vegán

Az Aldiban kapható kimérős zselés szaloncukor az összetevők alapján növényi alapú, a zselés mivoltát a pektin adja, így vásároltunk belőle. Már tavaly is megtettük ugyanezt, csak valamiért elmaradt, hogy bejegyzést készítsek róla. Mint kiderült, a Glória márkájú terméket találhatjuk az üzletekben ömlesztett formában, ami egyébként zacskós kiszerelésben is kapható.

_____________________________________________________
Ha kíváncsi vagy a boltokban kapható, illetve rendelhető vegán-barát szaloncukrok, mikuláscsokik, egyéb karácsonyi édességek 2020-as listájára, kattints ide, illetve ha érdekel, mitől válik nem vegánná egy szaloncukor, ezt a cikket ajánlom átolvasásra.

 

A szaloncukrok több ízben is kaphatóak, viszont a zselésen kívül mindegyik tartalmaz valamilyen tejszármazékot, így sajnos ez az egyetlen, amit ki tudtunk próbálni. 

A kis édességek teljesen szokványos méretűek,  a csomagolásuk jól zár, nem potyognak ki egyáltalán. Kibontva hagyományos, de nem túl erős "zselés szaloncukor" illatot áraszt. Nehezen tudtam széttörni, ezért megrepedezett rajta a csokoládé, ezért ilyen kis repedezett szegény az alábbi képen, de amúgy a darabok egészben voltak, nem voltak megsérülve.

A csokoládé nem kiemelkedő, de nem nevezném a legrosszabb bevonómasszának sem, valahol középtájt, nem ragad fel az ember szájpadlására, és nem hagy fura, kellemetlen szájízt maga után.

A zselé enyhén citrusos (narancsos?) ízű, engem kicsit a gumicukorra emlékeztet - Gábor szerint a gumicukroknál jóval lágyabb. Bár nem vagyok a zselés szaloncukrok nagy rajongója, egyáltalán nem találom rossznak - viszont érdemes hozzászámolni jelen véleményemhez, hogy amúgy ha azt mondom, évente 2-3 szemet fogyasztok el, akkor már sokat mondok, szóval ennek tudatában olvassátok, amit írtam :) Viszont az édesszájú Gábor szerint finom, teljesen rendben levőnek minősítette.

Ár-érték arányban kifejezetten jó, ráadásul ahogy utánanéztem, csomagolva többnyire magasabbra jön ki a kilónkénti ára, mint így, kimérve. Ráadásul sok helyen kapható.

 

A zacskós kiszerelés így néz ki:


Összetevők, tápértéktáblázat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése