2017. január 20., péntek

Megkóstoltuk: Alpro kókuszjoghurt


Hála az égnek a joghurtokkal nagyobb szerencséje van az Alpronak, mint a pudingokkal, bár a legtöbb helyen közel 1800 ft/ kilós árat itt is irreálisnak találom. A trükk, hogy érdemesebb lejárat előtt megvenni, sok bolt ilyenkor fél-, harmadáron igyekszik megszabadulni sokszor nagy mennyiségektől. (Erre a Tescot ajánlom és a Spárt, utóbbiba gyakorlatilag csak ezért járunk.) Alapvetően itt is igaz, hogy a nagyobb kiszerelés jobban megéri, mint a kisebb, ha a darabosról van szó (a négy darab egybecsomagolt nagyjából hasonlóra jön ki).


 

 Gluténmentes.

A kókuszjoghurt néven futó dolog gyakorlatilag egy kókusztejjel felturbózott szójajoghurt, ami édeskés-savanykás, kevésbé édes, mint pl. a vaníliás változat, a háttérben nem túl erőteljesen, de azért jól kivehetően érezhető. (Én natúr joghurt híján egyszer készítettem belőle még tzatzikit is, teljesen ehető volt a végeredmény.)

A többi Alpro joghurthoz hasonlóan ez is igazán sűrű, feltételezhetően a pektin érdeme, ugyanis nekem még sosem sikerült az efféle joghurtokhoz hasonlóan tömény terméket előállítanom - amivel egyáltalán nincs probléma, csak éppen emiatt számomra szokatlan volt. Közel olyan sűrű, mint a csokoládés puding, amiről korábban írtam.

Kellemes ízvilágú és állagú, akik előnyben részesítik a savanykás dolgokat az édeshez képest, azok szintén szeretni fogják, egyedül az ára, amivel nem vagyok kibékülve. Szerintem jóval nagyobb kereslet lenne rá, ha - még ha nem is a hagyományos joghurtok árkategóriájában, de a megfizethető, mindennapos termékek közé lehetne sorolni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése