2020. március 4., szerda

Az elmúlt esztendőről - 2019

Kicsit megkésve - tekintve, hogy már március eleje van -, de átbogarásztam, hogy mi zajlott az elmúlt évben itt a blogon a "túloldalon", azaz mi az, amiről a legszívesebben olvastatok. Erről találtok különféle listákat jelen bejegyzésben - számotokra érdekességként, számomra pedig iránymutatóként, hogy tudjam, milyen úton érdemes tovább haladni, illetve néhány személyes gondolatot is fontosnak tartottam megjegyezni, ami szintén hasznos lehet, ha szeretnétek betekintést nyerni a "monitor másik oldalára".

2015 elején indítottam el ezt a blogot (bár a korai bejegyzések visszakerültek piszkozat státuszba a későbbi átdolgozásra várva), ami azt jelenti, hogy idén lett 5 éves a blog. Lehetséges, hogy tudjátok, eredetileg a másik blogomra posztolgattam egy-egy terméktesztet (állatkísérletmentes dekorkozmetikumokról), illetve néhány alkalommal hogy milyen süteményt készítettem, de oda nagyon nem illett témájában, tekintve hogy egy zenei/szubkulturális (később személyes/kirándulós/fotós) blogról van szó, így amellett döntöttem, hogy jó lenne egy saját tér, ahol szabadabban garázdálkodhatok, címkézhetek, nem folynak egybe a nagyon össze nem illő dolgok. 

Eleinte aggódtam, hogy nem fogok tudni eleget írni ahhoz, hogy megálljon ez saját önálló egészként, de nagyon tévedtem, ebben a pillanatban 132 közzétett, 88 piszkozat poszt van itt, illetve 18 Gb-nyi, közel 4 és fél ezer fotó várja, hogy sorra kerüljenek. Meredek számok, nem igaz? 

Azt hiszem, nincs okom azon aggodalmaskodni, hogy kifogyok a témából, főleg, hogy mindig jönnek újabb érdekességek, inkább az idővel/motivációval állok hadilábon, hiszen ez a blog nem élvez fő prioritást hobbiként, akármennyire is szeretem. Viszont nagyon jól esik, hogy az időszakos szünetek, vagy lassabb tempó mellett is folyamatos az olvasottsága, viszontlátom csoportokban megosztva, kapok ezzel kapcsolatban üzeneteket, stb., tehát érzem, hogy van funkciója azon felül is, hogy magamnak jegyzem, hogy mi hogy tetszett, miről mit gondolok. Örülök, ha segíthetek azzal, hogy olyasmit csinálok, amit alapvetően élvezek.

Sajnos nem sikerült olyan gyakran posztolgatnom, mint szerettem volna, a 2019-es év elég kaotikus hullámvasút volt a számomra, de nem veszítettem el a lelkesedésemet, a blog(jaim) írása, a videók készítése okozta örömömet, szóval folytatom ahogy tudom, bízok benne, hogy a 2020 sikeresebb és pezsgőbb lesz ilyen szempontból.

Sajnos azt néztem, nem készítettem minden évben efféle összegzést, van itt egy 2015-ös és egy 2017-es, most pedig ezzel a 2019-essel úgy fest, a páratlan éveket sikerült összefoglalnom :) Kár érte, érdekes lett volna évről-évre összevetni, mi változott és mi az, ami megmaradt.

Az (2019-es) elmúlt év legnépszerűbb bejegyzései: 




A legnépszerűbb bejegyzések az összes eddigi közül (2015-2019):



A teljesség igénye nélkül kijelenthető (főleg ha lentebb a gyakori keresőszavakat is figyelembe vesszük), hogy a legjobban a Creme vega "tejföl", a Lomeé majonéz, a tojásmentes panír, a burgonyás pogácsa tartja magát (szegény Wawel csoki kiesőfélben van a mezőnyből, gondolom hozzásegítette az is, hogy nemigen lehet kapni már Magyarországon, mióta a Pennyből kivonták :(  )


 A legnépszerűbb videók... 
 
...tekintetében most nem tudok listát készíteni, ugyanis idén év elején kapott új csatornát a blog, így a korábbi feltöltéseket áthelyeztem az új felületre, a régiek privátra lettek állítva, emiatt  idén ezt a listát kénytelen leszek kihagyni, viszont javaslom mindenkinek, akit érdekel a téma, hogy kövesse az új csatornát:

De ami leginkább megmelengette a szívemet, hogy rengeteg "vegannotesz" keresőszó is érkezett, vagyis tudatosan, célzottan keresték sokan a blogot, köszönöm szépen nektek :) ♥

A poszt közzétételének időpontján...
...ember követi a blogot. Köszönöm szépen mindenkinek!

Tavaly mindössze 11 blogbejegyzés, és 3 db videó született.


A jövőre tekintve

Idén már most sikerült aktívabbnak lennem, mint tavaly ilyenkor, bízok benne, hogy sikerül tartani ezt a tempót, különösebb extra célkitűzéseim nincsenek, leginkább faragni szeretnék a fent említett roppant méretű "szerkesztendő" mappámból, meg persze az újdonságokat is kipróbálni.

 Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok 2019-ben, látogassatok vissza gyakran idén is! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése